Polgárőr érte tetten a betörőt
Három tárolóba tört be a 31 éves férfi és elvette egy autó indítókulcsait is.
Egy polgárőr telefonált a rendőrségre 2013. október 22-én 23 óra körüli időben, mely szerint Mezőkovácsházán egy sorház mellett ismeretlen férfit ért tetten, aki a lakásokhoz tartozó mellékhelységekbe tört be. A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, ahol a bejelentő elmondta, hogy az élettársával arra ébredtek, hogy furcsa zajt hallanak az udvar felől. Hátra ment és látta, hogy az általa visszatartott ismeretlen személy több helységbe is betört. A rendőrök megállapították, hogy az ajtók betörésével három tárolóba jutott be a 31 éves helyi lakos, valamint az udvaron álló nyitott személygépkocsiból elvette a benne lévő indítókulcsait is. T. Attilát előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a kulcsokat pedig lefoglalták és visszaadták az autó tulajdonosának. Az eljárást a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.