Pozitív lett a sofőr drogtesztje
A mosonmagyaróvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 40 éves szlovák férfit.

Rajkán, a Bem Apó utcában igazoltatták a járőrök 2020. március 19-én 16 óra 20 perckor egy Opel típusú gépkocsi szlovák állampolgárságú vezetőjét. Az ellenőrzés során a sofőr zavartan viselkedett, lassan beszélt, pupillája a változó fényerősségre nem reagált, illetve a szeme feltűnően vörös volt. A járművezető ruházatának átvizsgálásakor, az egyik zoknijában egy üres fecskendőt találtak. A férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami többféle kábítószerre is pozitív értéket mutatott. A 40 éves szlovák állampolgárt – az előzetesen elvégzett orvosi vizsgálat eredménye alapján – bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.