Rablás Karancslapujtőn
Vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást a salgótarjáni rendőrök.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást B. Ferenc 20 éves karancslapujtői lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2015. március 27-én 17 óra körüli időben az egyik karancslapujtői buszmegállóban több alkalommal arcon ütötte, majd hasba rúgta a fiatalkorú sértettet, miközben arra szólította fel, hogy adja át a nála lévő értékeket. A fiú ennek hatására a napszemüvegét, a nyakában lévő fülhallgatót és a mobiltelefonját is átadta a gyanúsítottnak, aki azokkal a helyszínről elmenekült.
A 20 éves férfi ellen az eljárást a hatóság a napokban befejezte és az ügy iratait a Salgótarjáni Járási Ügyészségnek vádemelési javaslattal küldte meg.