Rablás miatt hallgatták ki

2022. 04. 14., cs - 09:34
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni rendőrök elfogták az elkövetőt, aki megfenyegette, majd elvette iskolatársa pénzét, és ebédet vett belőle.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Sopronban 2022. április 13-án 12 óra 50 perckor elvették egy fiú pénzét.  A 15 éves sértett elmondta, hogy Sopronban egy virágbolt előtt leszólította egy iskolatársa, aki kétezer forintot kért tőle. Mivel a kért összeget nem akarta átadni az általa futólag ismert 14 éves fiatalembernek, az megfenyegette, majd lökdösni kezdte, emiatt a fiatal átadta a követelt pénzösszeget. A rendőrök rövid idő alatt beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorú soproni lakost.

A fiút a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki ennek során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozóknak elmondta, hogy a megszerzett pénzt egy közeli vendéglőben gyorsan el is költötte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.