Rabolni akart, de a bevétel nélkül távozott
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást annak a 30 éves férfinak az ügyében, aki fegyverrel akart kirabolni egy gyáli boltot, de a bevételt nem tudta megszerezni.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatott eljárást rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt- szabadlábon hagyása mellett- K. István 30 éves gyáli lakos ellen.
A nyomozás során beszerzett adatok szerint a gyanúsított 2013. január 19-én 18 óra körüli időben fegyverrel a kezében ment be egy gyáli üzletbe és az alkalmazottól a bevétel átadását követelte. Arcát egy sállal takarta el, fejére, pedig kapucnit húzott. Az alkalmazott a kasszában lévő készpénz átadását megtagadta, ezért a 30 éves férfi a bevétel megszerzése nélkül távozott az üzletből. A bűncselekmény elkövetése során személyi sérülés nem történt, a férfi mindössze 21 másodpercet töltött a boltban.
A Pest megyei nyomozók a bejelentés után azonnal megkezdték a tanúk kihallgatását és az adatgyűjtést, így jutottak el K. Istvánhoz, akit 2013. január 23-án elfogtak és előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, tettét nehéz anyagi helyzetével magyarázta, a rendőrséggel mindvégig együttműködő volt.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a K. István ellen folytatott büntetőeljárást befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.