Rendbontó fiatalok

2013. 08. 03., szo - 08:30
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendbontó fiatalokkal szemben intézkedtek a Velencei tó partján a rendőrök.

A Gárdonyi Rendőrkapitànysàgra 2013. augusztus 2-án hajnalban egy biztonsági őr arról tett bejelentést, hogy az Agárdi Hajókikötőben fiatalok hangoskodnak. A bejelentő azt is elmondta, hogy az ötfős társaság az egyik sétahajó ponyváját kibontotta, majd a hajóról kihoztak egy porral oltót és szétfújták a mólón, majd a tóba dobták. Ezután a hajó kabinjába bejutva egy zászlót hoztak ki onnan, majd azt is a vízbe dobták. A bejelentést követően a járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol elfogták a randalírozókat, és előállították őket a rendőrkapitányságra. A 22 éves százhalombattai K. Flórát, a 22 éves százhalombattai V. Dávidot, a  25 éves százhalombattai J. Arnoldot, a 33 éves érdi P. Balázst, valamint a 35 éves budapesti V. Csabát a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak