Rendőr oltott tüzet Mezőkovácsházán
A rendőr bátorságának köszönhetően nem terjedt tovább a melléképületben keletkezett tűz.
A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság balesethelyszínelője 2013. július 25-én, a város területén járőrszolgálatot látott el. 17 óra 15 perckor a Dózsa és az Alkotmány utcák kereszteződésénél haladt, amikor egy férfi szaladt felé és segítséget kért. Elmondta, hogy a Dózsa utcában egy ingatlan melléképülete füstöl és tudomása szerint a ház idős lakója kórházban van.
Szelezsán Péter zászlós azonnal a házhoz sietett, ahol már az utcáról látta a füstöt. Mivel a kapu zárva volt a kerítést átugrotta és a melléképülethez ment. A tetőszerkezet alól sűrű füst áramlott ki, bent pedig lángokat látott. Megkérte a bejelentőt, hogy értesítse a szomszédokat, közben lekapcsolta a ház elektromos hálózatát és a központi ügyeleten keresztül értesítette a Katasztrófavédelmet. Amikor megérkezett az egyik szomszéd, a kulcsával kinyitotta a kaput és a bejelentővel együtt az udvarra mentek. A rendőr vödröket kért és először az ablakot betörte, azon keresztül próbálta oltani a tüzet. Majd a lelakatolt ajtót is berúgta és onnan oltott tovább. A helység lángokban állt, több berendezési tárgy égett, de a tűz tovább terjedését sikerült megfékezni. A tűzoltók megérkezésekor már csak füst volt, személyi sérülés nem történt.
A tűzoltóság szolgálatparancsnokának helyszíni véleménye szerint a tűz elektromos zárlat miatt keletkezhetett, az idegenkezűség kizárta. Szelezsán Péter rendőr zászlós bátorságának és a szomszédoknak köszönhetően nagyobb baj nem történt. Sikerült időben, még a továbbterjedés előtt eloltani a tüzet, így jelentős kár és személyi sérülés nem keletkezett.