Rendőri intézkedések Vas megyében
Az elmúlt huszonnégy órában lopások és közlekedési baleset miatt intézkedtek a rendőrök Vas megyében.
A járőrök 2013. október 29-én a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a 46 éves helyi lakost, aki az intézkedést megelőzően az egyik szombathelyi üzletből ruhaneműkkel kísérelt meg fizetés nélkül távozni. A férfi gyanúsítottként történő kihallgatását követően a Rendőrség, lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.
Az egyik szombathelyi áruház biztonsági szolgálatának munkatársa 2013. október 29-én tetten ért egy 46 éves zalaegerszegi férfit, miközben élelmiszereket kísérelt meg eltulajdonítani. A rendőrök a feltételezett elkövetőt a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították, kihallgatták és vele szemben lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.
Egy tompaládonyi férfi 2013. október 29-én személygépkocsival közlekedett Sárvár belterületén, amikor haladása során nekiütközött egy, a kijelölt gyalogátkelőhelyen áthaladó helyi lakosnak. A balesetben a gyalogos megsérült. Az ügyben a Sárvári Rendőrkapitányság az elsőbbség szabályai megsértésének gyanúja miatt szabálysértési eljárást indított.