Rendőri intézkedések Veszprém megyéből

2022. 06. 27., h - 05:46
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt nap összefoglalója.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány nyolc embert elfogott, köztük hatot bűncselekmény elkövetésén tetten értek. A járőrök nyolc főt előállítottak, hat embert ittas járművezetés gyanújával. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

Egy 35 éves férfi személyautójával közlekedett 2022. június 26-án délelőtt Balatonfüreden, a Séta utca irányából a 71-es számú főút felé. A két út kereszteződésében - a balra kanyarodni tilos jelzőtábla ellenére – balra fordult járművével, ezért a szabálysértést észlelő járőrök intézkedés alá vonták a fiatalembert. Az igazoltatáskor felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy az érdi sofőr alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, amelyet a helyszínen alkalmazott alkoholteszteres vizsgálat megerősített. Az egyenruhások a vezetőt elfogták és előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra. A rendőrök a férfivel szemben 50.000 forint közigazgatási bírságot szabtak ki a kanyarodás szabály megszegéséért, valamint ellene büntetőeljárást kezdeményeztek – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.