Rendőrkézen a garázdák

2013. 07. 14., v - 09:11
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mátraterenyén egy férfit bántalmazott egy fiatalkorú, Kishartyánban buszmegálló üvegét törte be egy férfi.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 16 éves mátranováki férfi ellen, aki az eddig beszerzett adatok alapján 2013. július 13-án 20 óra körüli időben  Mátraterenye belterületén hangos szóváltásba került egy 25 éves férfival, majd az utcán dulakodást követően bántalmazta. A fiatalkorút a rendőrök elfogták és a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki. 

 

A Salgótarjáni Rendőrkapitányságra 2013. július 13-án  20 óra 49 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint egy férfi a kishartyáni buszmegálló üvegét megrongálta. A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével M. Attila 27 éves helyi lakos gyanúsítható megalapozottan. A férfi gyalog ment a községben és az útjában lévő buszmegálló üvegtáblájába egy alkalommal beleütött. Ennek következtében az üveg kitört. A hatóság a 27 éves férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

 


Kapcsolódó oldalak