Rendőrkézen a rendszámcserélők

2016. 02. 15., h - 10:42
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem a hatóság által arra kiadott forgalmi rendszám volt azokon a járműveken, melyeket a Rétsági Rendőrkapitányság járőrei ellenőriztek.

Diósjenő belterületén igazoltatták a rendőrök 2016. február 12-én 18 óra 55 perckor egy személygépkocsi vezetőjét. Az ellenőrzéskor megállapították, hogy a férfi által korábban Németországban vásárolt személygépkocsira a 40 éves sofőr más járműre kiadott rendszámot helyezett el. A bűncselekmény elkövetését G. Alfréd 40 éves budapesti lakos a helyszínen elismerte.

A járőrök később, 21 óra 25 perckor Borsosberény belterületén állítottak meg és ellenőriztek egy másik személygépkocsit. Az adatok egyeztetésekor kiderült, hogy a 48 éves E. József szendehelyi lakos úgy vett részt az édesanyja tulajdonát képező személygépkocsival a közúti forgalomban, hogy azt megelőzően a - forgalomból ideiglenesen kivont - járműre más gépjármű forgalmi rendszámát helyezte el.

A járőrök mindkét férfit előállították a Rétsági Rendőrkapitányságra, ahol őket a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.   

 


Kapcsolódó oldalak