Rendőrnek adta ki magát, így csalt ki pénzt a sértettől

2013. 12. 30., h - 09:23
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség az eljárást.

Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárását a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Cs. Lajos 21 éves váci lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi magát rendőr nyomozónak kiadva- álnéven - hívta fel a sértettet 2013. június 27-én. A férfinak azt mondta, hogy megtalálta azt a személyt, aki  tőle egy nappal korábban eltulajdonította táskáját, és az abban lévő értékek is előkerültek.

A 21 éves férfi még aznap személyesen is felkereste a sértettet, akinek egy név- és fénykép nélküli igazolványt mutatott. Azzal az ürüggyel, hogy az a nyomozáshoz tartozik, nagy összegű készpénzt és ékszereket vitt el a sértettől.  Cs. Lajos a férfit 2013. június 28-án hajnalban, majd 10 óra körüli időben – magát a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozójának kiadva - ismét felhívta és azt mondta neki, hogy az ékszereket fél áron megvásárolhatja. A gyanúsított így további közel fél millió forintot csalt ki áldozatától.

A férfi – miután gyanút fogott - érdeklődött a Budapesti Rendőr-főkapitányságon az ügyével illetve az álnéven bemutatkozó rendőrrel kapcsolatban, így derült ki, hogy a magát nyomozónak kiadó Cs. Lajos nem dolgozik a rendőrségen, és több mint egymillió forintot csalt ki tőle.

 

A feljelentést követően a váci nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt, aki kihallgatása során a cselekmény elkövetését elismerte.

Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság napokban lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Váci Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak