Rendőröket hallucinált maga köré a gyanúsított

2015. 05. 17., v - 08:08
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komáromi Rendőrkapitányság vádemelést javasol a 26 éves férfi ellen.

Kábítószert fogyasztott B. Béla 2015. március 7-én, ezért a büntetőeljárás lezárását követően a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2015. május 14-én vádemelést javasolt a 26 éves komáromi férfi ellen.

 

A gyanúsított törvénybe ütköző cselekedetére azt követően derült fény, hogy B. Béla feladta magát a rendőrségen. 2015. március 7-én éjszaka történt önkéntes jelentkezését megelőzően a 26 éves férfi az elfogyasztott bódító hatású szer hatására azt képzelte, rendőrök dörömbölnek édesapja garázsának ajtaján, ahol ő épp zenét hallgatott. B. Béla mintegy két órán át bujkált a sosem látott és hallott járőrök elől, majd hazaszaladt, de ott sem talált nyugalmat. Otthon szirénázó rendőrautókat hallott maga körül. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy szobájában meglapulva egyszer csak rájött, nem rejtőzködhet örökké, ezért jelentkezett önként a Komáromi Rendőrkapitányságon, ahol az általa elmondottaknak megfelelően a vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott.

 

B. Béla ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség.


Kapcsolódó oldalak