Rendőrségi hírek Békés megyéből
Közlekedési balesetek Szeghalmon és Kétegyházán, szír határsértők egy török kamion rakterében.

Békés megyében 2013. július 22-én két személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Szeghalmon elesett két kerékpáros, miután az egyikük a másik kormányát is fogta, és úgy próbálta meg irányítani, húzni a másik biciklit. A balesetnek egy sérültje van. Kétegyházán is egy kerékpáros sérült meg, mivel balra kanyarodás előtt nem adott elsőbbséget egy neki szemből érkező teherautónak és így összeütköztek. A kerékpárosnál, aki megsérült, felmerült az ittasság gyanúja. A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.
A gyulai határátkelőhelyről Romániába irányítottak vissza egy kamiont 2013. július 22-én. A belépésre jelentkező, és Norvégiába tartó török honosságú jármű rakterében ugyanis az ellenőrzést közösen végző magyar, illetve román egyenruhások három szír állampolgárt találtak. A sofőr nem léphette át a határt, az ügyben a román hatóság folytat eljárást.