Rendőrségi hírek Békés megyéből
Közúti közlekedési baleset Füzesgyarmaton, Gyulán, Kétegyházán, visszairányítások a határról Méhkeréknél, Lőkösházánál.
Békés megyében 2014. október 23-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Füzesgyarmat külterületén 11 óra 15 perc körül egy személygépkocsi vezetője elvesztette uralmát a járműve felett, lesodródott az útról, majd fának ütközött. Az elsődleges adatok szerint a balesetben a gépkocsit vezető férfi könnyebben sérült meg. Kétegyházán, a Gyulai út és a Béke utca kereszteződésében 17 óra 10 perc körüli időben egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfi összeütközött egy elé szaladó kutyával és elesett. Az elsődleges információk alapján a balesetben a férfi könnyebben megsérült. Gyula külterületén 17 óra 50 perc körül egy beépített erőgéppel működtetett kerékpárral közlekedő férfi az útpadkára hajtott, majd elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. A balesetek körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.
A méhkeréki közúti határátkelőhelyről 2014. október 23-án két moldáv állampolgárt irányítottak vissza Románia területére a határrendészek. A 28 éves és a 47 éves férfiak beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt állnak. Ugyancsak beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt áll az a 30 éves albán férfi is, akit 15 óra 25 perc körüli időben irányítottak vissza Romániába a lőkösházi vasúti határátkelőhelyről az egyenruhások.