Rendőrségi hírek Békés megyéből
Közúti közlekedési baleset Gyulán, határsértők elfogása Dombegyházon és visszairányítás a lőkösházi vasúti határátkelőhelyről.
Békés megyében 2014. november 12-én egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyulán, a Béke sugárúton 9 óra körüli időben egy tolató személygépkocsi kerékpárossal ütközött. A kerékpárral közlekedő nő elesett és az elsődleges információk alapján 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja.
A Battonyai Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2014. november 12-én 21 óra 45 perc körüli időben lakossági jelzést követően Dombegyházon igazoltattak egy nőt és egy férfit, akik három gyermekükkel megkerülték a határellenőrzés, illegálisan érkeztek Magyarországra. Meghallgatásuk során az iráni állampolgárok menekültkérelmet terjesztettek elő, így a kirendeltség a családot átadja a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal illetékeseinek.
A Lőkösházi Határrendészeti Kirendeltség határrendészei a lőkösházi vasúti határátkelőhelyről 2014. november 13-án 2 óra 30 perc körül visszairányítottak Romániába egy belépésre jelentkező indiai állampolgárt. A 25 éves férfi nem rendelkezett vízummal, illetve tartózkodási engedéllyel, ezért nem léphette át a határt.