Rendőrségi hírek Békés megyéből

2013. 07. 28., v - 07:34
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két balesetben hárman sérültek meg Békés megyében. Kávét próbált csempészni egy 60 éves nő. Rendzavarás miatt szabálysértési őrizet.

Két személyi sérüléssel járó balesetről érkezett bejelentés 2013. július 27-én Békés megyében. Békéscsabán a Berényi út és a várost elkerülő út kereszteződésénél 8 óra 40 perckor egy személygépkocsi későn fékezett és két személygépkocsinak ütközött neki. Az egyik autó vezetője és a másik utasa sérült meg az ütközés miatt. 20 óra 10 perckor Békésszentandrás külterületén lévő kerékpárúton ellentétes irányba közlekedő két kerékpáros ütközött össze, melynek során az egyik személy sérült meg.

 

Gyula közúti határátkelőnél személygépkocsijával jelentkezett kilépésre egy román állampolgár 2013. július 27-én 12 órakor. A 60 éves nő azt állította, hogy nincs elvámolni valója. A magyar-román közös ellenőrzés során a jármű rakterében elrejtve 40 kilogramm kávét találtak a határrendészek, melynek értéke kb. 104.000 forint. A kereskedelmi mennyiségű áru csempészete miatt a román hatóság indított eljárást a nő ellen.

 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei rendzavarás elkövetése miatt 2013. július 28-án 2 óra 20 perckor szabálysértési őrizetbe vettek egy 18 éves helyi lakost. V. Richárd az elfogása előtt az Árpád soron egy férfit megütött, aki könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség gyorsított eljárással vizsgálja az ügyet. 


Kapcsolódó oldalak