Rendőrségi hírek Békés megyéből
Balesetek a megyében és egy visszairányítás Méhkeréknél.
Több személyi sérüléssel járó balesetről érkezett bejelentés 2013. augusztus 2-án.
Sarkad belterületén 10 óra 35 perckor egy személygépkocsi ütközött össze kerékpárossal, aki elesett és megsérült. Szarvason 11 óra 15 perckor kerékpárral közlekedő idős nő eltért az út vonalvezetésétől és beesett az út melletti vízelvezető árokba. Békéscsaba külterületén a 44-es számú úton Gyula felé haladt egy motoros, aki szalagkorlátnak ütközött és elesett. Mindhárom személyt kórházba szállították.
Utólag jelentették be a rendőrségre, hogy Békéscsabán a saját ingatlanja udvarán 2013. augusztus 1-én 10 órakor egy segédmotoros elindulása után elvesztette egyensúlyát és elesett, illetve 17 óra 30 perckor szintén Békéscsabán, a Felső-Körös soron kerékpáros lány a haladása során eddig tisztázatlan ok miatt esett el. Mindketten megsérültek a balesetekben.
Méhkerék közúti határátkelőnél jelentkezett belépésre egy ukrán állampolgár 11 óra 3 perckor, egy ukrán gépkocsi utasaként. Mivel a nőnél nem volt olyan okmány, amellyel Magyarország területére léphetett volna, ezért a határrendészek visszairányították Románia területére.