Rendőrségi hírek Békés megyéből

2013. 08. 20., k - 08:32
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tiltott határátlépés, balesetek és egy szabálysértési őrizet.

A Gyulai Határrendészeti Kirendeltség rendészei Gyulán, a Kossuth téren igazoltattak két személyt 2013. augusztus 19-én 7 óra 40 perckor. A 29 és 33 éves afgán férfinál nem volt olyan okmány, amellyel jogszerűen tartózkodhattak volna Magyarországon, ezért előállították őket a kirendeltségre. A kihallgatásuk során elmondták, hogy néhány órával korábban a zöldhatáron keresztül léptek az országba, ezért átadták őket a román határrendészeti szerveknek.   

 

Három személyi sérüléssel járó balestről érkezett bejelentés 2013. augusztus 19-én. Gyulán a Csókos és a Dobozi utak kereszteződésében személygépkocsi ütközött össze elektromos kerékpárossal 8 óra 10 perckor. A biciklis elesett és megsérült. Mezőberényben 12 órakor az egyik kereszteződésben személygépkocsi ütközött össze kerékpárossal, aki elesett és megsérült. Békés lakott területén kívül 19 óra 15 perckor két kerékpáros ütközött össze, amelynek következtében az egyik személy esett el és megsérült.

 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe vett egy román állampolgárt 2013. augusztus 19-én 17 óra 20 perckor. A 34 éves férfi az egyik áruházból 2 kis üveg szeszes italt és 2 parfümöt rejtett a ruházatába, majd a pénztárnál fizetés nélkül távozott. A kijáratnál a biztonsági őrök feltartóztatták és rendőri segítséget kértek. A férfit a járőrök előállították, aki ellen eljárást kezdeményeznek és három napon belül bíróság elé állítják.     


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.