Rendőrségi hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 07. 19., p - 08:03
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 10 személyt fogtak el, közülük 7 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 fővel szemben pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján intézkedtek. Az egyenruhások 35 személyt állítottak elő, ebből 11 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain 3 könnyű és 1 súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

Egy 36 éves nő 9 éves gyermekével valamint egy 17 éves nő előzetes szóváltást követően 2013. július 18-én kora délután verekedett össze, Létavértesen egy élelmiszer bolt előtt. A járőrök a 36 éves asszonyt és a 17 éves nőt előállították a rendőrőrse és gyanúsítottként kihallgatták. Mint kiderült a két nő egy régi sérelem miatt esett egymásnak, a 9 éves gyermek pedig anyja védelmében kapcsolódott be a verekedésbe. Velük szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt az eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja le.  

Tulajdon elleni szabálysértés – bolti lopás miatt – a Hajdúhadházi és Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság 1-1 személyt vett szabálysértési őrizetbe.


Kapcsolódó oldalak