Rendőrségi hírek Nógrád megyéből

2013. 07. 12., p - 09:20
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

A 21. számú főúton  Salgótarján felől  Hatvan irányába közlekedett egy 35 éves férfi 2013. július 11-én 6 óra 40  perckor, amikor  Mátraverebélyt elhagyva, egy enyhén balra ívelő útkanyarulatban járműve megcsúszott, a vezetője elvesztette irányítását a jármű felet  és azzal az út jobb szélére lehaladt, majd a vízelvezető árokba hajtott.  A baleset következtében a gépjármű vezetője megsérült.

Balassagyarmat belterületén, a Rákóczi fejedelem úton haladt 6 óra 45 perckor segédmotoros kerékpárjával egy 57 éves férfi a centrum irányából a kórház irányába. Haladása során nem vette észre az előtte forgalmi okból megálló személygépkocsit és az álló jármű hátuljának ütközött.  A motorkerékpár vezetője a baleset következtében megsérült.                                  

A balesetek körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak