Rendőrségi hírek Zala megyéből
Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel, két könnyű sérüléssel és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Egy 83 éves alsópáhoki férfi közlekedett személyautóval 2021. február 19-én 13 óra 30 perc körül Hévíz külterületén a 7332-es számú úton, amikor egy erősen balra ívelő útkanyarulatban a sebessége helytelen megválasztása miatt letért az úttestről és az árokba hajtott a járművével, ahol fának ütközött. A baleset során a sofőr és női utasa nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
A szolgálatban lévő állomány hét személyt fogott el, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés két esetben történt.
A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2021. február 19-én Zala megyében.