Rendszámot cserélt, lebukott
A rendőrök a férfit elfogták, ellene büntetőeljárás indult.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Roland 36 éves somoskőujfalui lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfit 2013. október 27-én 11 óra 45 perc körüli időben Mátraszele belterületén a rendőrkapitányság járőrei ellenőrizték. A beszerzett adatok alapján megállapítást nyert, hogy a gépjármű vezetője, Sz. Roland úgy vett részt a közúti forgalomban személygépkocsijával, hogy arról a hatóság által kiadott forgalmi rendszámot leszerelte és arra külföldi forgalmi rendszámokat helyezett el.
Megállapítást nyert az is, hogy a gépkocsira kiadott rendszámot a hatóság már korábban visszavonta.
Sz. Roland ellen a további büntetőeljárást – szabadlábon hagyása mellett – folytatja a hatóság.