Ricsi is segített
A kecskeméti rendőrök biztosították az ünnep zavartalanságát, munkájukat egy kisfiú is kitartóan segítette.

Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából az egész ország útra kelt, hogy elhunyt szeretteik sírjánál leróják kegyeletüket. Ebben az időszakban - különösen a 2013. november 1-3. közötti hosszú hétvégén - a kecskeméti rendőrök a polgárőrökkel és a közterület felügyelőkkel együttműködve segítették a közlekedést, valamint a temetők biztonságának fenntartását, minek eredményeképpen a sírkertek közelében nem történt közúti közlekedési baleset. A temetők területén, illetve a parkolókban a folyamatos jellegű gyalogos járőrszolgálatnak köszönhetően senki sem vált bűncselekmény áldozatává.
Az egyenruhások munkáját a hosszú hétvégén egy fiatalember önkéntesen segítette. A biztosítási feladatok végrehajtásában - a megfelelő biztonsági szabályok betartása mellett - négy napon keresztül a 8 éves helyi lakos, Dunai Richárd lelkesen, kitartóan szerepet vállalt: karjelzéseivel a járművezetők biztonságos közlekedését segítette elő, mellyel elnyerte az állampolgárok szimpátiáját és örömmel tettek eleget a kérésének.