Sárbogárdi fosztogató

2014. 10. 29., sze - 09:54
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 20 éves gyanúsított két alkalommal indult „bűnözni”, kilenc ember látta kárát.

A Sárbogárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat M. Zoltán előszállási lakos ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított Sárbogárdon október 7-én és 21-én éjjel 4, illetve 5 családi házba és azok melléképületébe tört be és onnan kisgépeket és egyéb értékeket tulajdonított el.

 

M. Zoltánt a sárbogárdi rendőrök 2014. október 22-én elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során részletes beismerő vallomást tett. A férfival szemben kezdeményezték a rendőrök az előzetes letartóztatás indítványozását, amit az illetékes ügyészség meg is tett.


Kapcsolódó oldalak