Sarokcsiszolóval, zománcfestékkel készített rendszámot

2021. 01. 14., cs - 12:54
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Házilag gyártott rendszámtáblával felszerelt autóval közlekedett egy férfi Mezőkovácsházán. A rendőrök igazoltatták, és kiderült, hogy a kocsit három nappal korábban vásárolta. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy 21 és egy 26 éves férfit. Az idősebbik házilag gyártott rendszámtáblával felszerelt autóval közlekedett 2020. június 24-én 10 óra 45 perc körül Mezőkovácsházán, az Árpád utcában. Kihallgatásán a férfi a nyomozóknak elmondta, hogy három nappal korábban vásárolta a személygépkocsit. Látta, hogy a hatósági jelzés nem eredeti rajta, de nem gondolta, hogy bűncselekményt követ el, ha közlekedik vele. Ezután a rendőrök a 21 éves eladót is elszámoltatták. A sándorfalvi férfi elismerte, hogy sarokcsiszolóval egy lemezből kivágott egy rendszámtábla nagyságú darabot és zománcfestékkel felfestette rá a karaktereket. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. január 13-án továbbította az ügyészségre.


Hírfolyam

 

Felismeri?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.