Sikeres megtalálás: Egységben volt az erő
Egy 70 éves asszony eltűnéséről értesültek a Makói Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én, és habozás nélkül mindenki azonnal cselekedett.
A közterületi állomány már az első percekben a várost járta, miközben riasztották a bűnügyes kollégákat, a határrendészetet, a polgárőröket és a tűzoltókat is. Egyetlen cél vezérelt mindenkit, megtalálni az eltűntet, és biztonságban hazajuttatni.
Nyomkövető kutya indult az eltűnés helyszínéről, és elvezette a csapatokat a Maros-parti töltéshez. Ettől a ponttól kezdve minden erőt bevetettek. Gyalogosan járták végig a töltéseket Apátfalva és Maroslele irányába, rendőrhajó indult a Maroson. Kollégáink a Készenléti Rendőrségtől és az autópálya rendőrségtől drónokat is kértek.
Összesen 5,4 km²-nyi területet kutattak át, földön, vízen és levegőben – példás együttműködésben, szívvel-lélekkel.
Majd 13 óra 5 perckor eljött a pillanat:
Tézsla Krisztián r. törzsőrmester észrevette az eltűnt asszonyt a gáton, aki elmondta, hogy elaludt az erdőben. Azt nem tudta megmondani, miért hagyta el otthonát hajnalban, nem emlékezett pontosan az éjszaka történtekre, a Maros partjára szeretett volna menni.
Büszkék vagyunk minden kollégára és társszervre, akik részt vettek az akcióban, és saját erejüket is felülmúlva dolgoztak a sikerért! Köszönjük a munkátokat!
Kik is ők?
A Makói Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztályának állománya, a Bűnügyi Osztály, a Vizsgálati Osztály, a Kiszombori Határrendészeti Kirendeltség szolgálatirányító parancsnoka és határvadászai, a Kiszombori Polgárőrség, a Makói Polgárőrség, a Katasztrófavédelem Makó Tűzoltó Parancsnokság, a vízi rendészet, az Állami Halőri Szolgálat, valamint a Készenléti Rendőrség.