Sikertelen kísérlet
Pénzhez akart jutni, ezért próbált meg betörni egy üzletbe egy fiatalkorú fiú Magyarbánhegyesen. A pénzhez nem fért hozzá és a rendőrök rövid időn belül elfogták.

Magyarbánhegyesen 2014. november 13-án 21 óra 30 perc és 22 óra között egy 15 éves fiú megpróbált betörni egy vegyeskereskedésbe. Pénzt akart szerezni, ezért átmászott a bolt kerítésén. Megbontotta a tetőt, de a padlásról nem tudott lejutni a vevőtérbe. Az épület két udvarra néző ablakáról lefeszítette a szúnyoghálót, az ablakokon azonban rács volt, így egyiket sem tudta kinyitni. Végül a hátsó ajtóval próbálkozott, be akarta nyomni, ekkor megszólalt az üzlet riasztóberendezése. A fiú elmenekült a helyszínről úgy, hogy a táskáját a helyszínen hagyta. A nyomozók rövid időn belül elfogták és előállították a 15 éves fiatalembert, aki kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondása szerint pénzt akart szerezni azért, hogy azt a barátnőjére költse. A táskáját, amit mielőtt bemászott a kerítésen bedobott az udvarra azért hagyta ott, mert a sötétben nem találta meg. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság a magyarbánhegyesi fiú ellen lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.