Sok kicsi sokra megy
Cigarettára kellett a pénz annak az asszonynak, akit tetten ért a tarjáni körzeti megbízott.
A házak elé kihelyezett szódáskartonokból tulajdonította el a pénzt egy 61 éves tarjáni asszony. A falubeliek éve óta az üres üvegek közé teszik a cserepalackok árát, onnan veszi ki a helyi szikvizes, mikor a teli palackokat szállítja. 2014. október 25-én és 2014. november 8-án három utcában is csak a cserére szánt üvegeket találta a rekeszekben, pénz nem volt közöttük. Mivel nem egyszeri alkalom volt, értesítette a helyi körzeti megbízottat. Varga Viktor r. törzszászlós 2014. november 15-én megfigyelte a lopással érintett utcákat és a lakókat is arra kérte, legyenek résen, miután a rekeszeket a pénzzel együtt kihelyezték.
A körzeti megbízott percekkel később az egyik falubelitől jelzést kapott, hogy egy helybéli asszony a szódásüvegeket nézegeti. Varga Viktor r. törzszászlós a szomszédos utcába sietett, ahol igazoltatta a nőt. A szabálysértő elismerte, hogy aznap reggel két ház elől tulajdonította el a szódapénzt és korábban is ő tette zsebre a szikvizesnek kint hagyott összegeket. A körzeti megbízott az asszonyt előállította a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési eljárást indított ellene a rendőrség.