Sokba került a segítség

2023. 04. 19., sze - 07:32
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök eljárást indítottak az ellen a 48 éves férfi ellen, aki ellopta egy idős asszony táskáját Komlón.

A komlói nyomozók 2023. április 17-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 48 éves helyi férfit. A gyanú szerint a férfi március 23-án dél körül Komlón hazakísért egy idős asszonyt, akinek segített vinni a gurulós táskáját és a szatyrát. Az ingatlan udvarára érve a sértett a kerekes bevásárlótáskájára akasztotta a kistáskáját, amelyet a férfi – a 91 éves asszony figyelmetlenségét kihasználva – eltulajdonított a benne lévő iratokkal és bankkártyával együtt. A férfi ezután a nő bankkártyájával több alkalommal is vásárolt.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra. Kihallgatásán beismerő vallomást tett, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy a táskából kivette a pénzt és a bankkártyát, majd a táskát egy kukába dobta. Elmondta továbbá, hogy a pénzt elköltötte, és bevallotta a kártyás vásárlásokat is.

A bűncselekménnyel közel 200 ezer forint kárt okozott a sértettnek. Ellene lopás, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.

A  főkapitányságon működő áldozatvédelmi program keretén belül a rendőrség felvette a sértettel a kapcsolatot, majd összekötötték őt az Áldozatsegítő Központtal, amely a sértett iratainak pótlásában, bankkártyájának letiltásában nyújtott segítséget.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eredményes vadászat a vadászkürtért

A Győri Rendőrkapitányság a napokban zárta le egy 41 éves férfival szemben folytatott büntetőeljárását, aki Győrben egy vadászkürtöt talált és lopott el.

 

Nem várt belépő

Az üzlet megköttetett, de a dílert és több mint fél kiló drogot már az erzsébetvárosi rendőrök vitték el a kapualjból.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhárom ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében.

 

Nem járt sikerrel

Nyomozás indult annak a 36 éves férfinak az ügyében, aki hamis okmánnyal próbálta elhagyni az országot.