Somogy megyei baleseti összesítő
Mindenkit hazavártak! Sajnos van, aki többé már nem lehet szerettei között. Az elmúlt 24 órában a rendőrök 1 halálos, 4 személyi sérüléses, valamint 9 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Berzencén 2017. február 24-én 12 óra 34 perckor a Kossuth Lajos utcában halálos közúti közlekedési baleset történt. Két személygépkocsi azonos irányba tartott, amikor a Mercedes vezetője balra kanyarodott egy ingatlan bejárójára, miközben a Ford vezetője előzni kezdte, amelynek során összeütköztek. A Ford vezetője, - aki a helyszíni szemle adatai alapján nem használta a biztonsági övét - olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik autó vezetőjét a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
A 6704-es út 3+300 kilométerszelvényében 2017. február 24-én 7 óra 15 perckor Nikla és Öreglak közötti útszakaszon nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett egy járművezető, amelynek következtében a menetiránya szerinti bal oldalon lévő vízelvezető árokba csúszott, majd felborult. A baleset következtében a járművezető és két utasa megsérült, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek.
A 6501-es számú út 7. kilométerszelvényében 2017. február 24-én 12 óra 5 perckor Tab és Zamárdi közötti útszakaszon egy UAZ vezetője balra kanyarodás közben nekiütközött a szemből szabályosan közlekedő Citroen típusú gépjárműnek, amelyben ketten megsérültek.
Kaposváron, 2017. február 24-én 17 óra 47 perckor egy az Arany János utcában közlekedő Toyota vezetője a kijelölt-gyalogosátkelőhelyen két személyt gázolt el. Mindkét gyalogos megsérült, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek.
Siófokon, a Bláthy Ottó utca és a Semmelweis utca kereszteződésében 2017. február 24-én 17 óra 55 perckor egy Honda típusú személygépkocsi összeütközött egy Peugeot típusú gépkocsival. A baleset során három személy sérült meg, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek.
A megyénkben regisztrált 14 esetből 11 alkalommal a közlekedési szabályok be nem tartása miatt történt meg a baleset, 3 esetben pedig az útra futó vadak miatt. A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a nedves, vizes útszakaszok, vízátfolyások, valamint a fronthatások nehezítik a gépjárművezetést. A közlekedési szabályok betartásával, a passzív biztonsági eszközök használatával a közúti tragédiák elkerülhetőek és a sérülések súlyossági foka csökkenthető!