Somogy megyei baleseti összesítő

2017. 07. 16., v - 08:55
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléssel járó, valamint kilenc anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Kaposvár külterületén, a 67-es számú főútvonal és a Szigetvári utca kereszteződésénél 2017. július 15-én 9 óra 25 perckor egy személygépkocsi közlekedett, amelynek sofőrje - feltehetően az „Elsőbbségadás kötelező!” táblát figyelmen kívül hagyva - kihajtott a főútvonalra. A Simonfa felől érkező jármű vezetője, hogy az ütközést elkerülje, vészfékezett, autóját balra kormányozta, végül szalagkorlátnak csapódott és egy meredek partoldalon felborult. A baleset következtében -az elsődleges orvosi vélemény szerint- 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Siófok belterületén, a Vak Bottyán utca és a Somogyi utca kereszteződésénél 2017. július 15-én 14 óra 35 perckor egy személygépkocsi megfordulása során nem adott elsőbbséget a vele szemben egyenesen közlekedő motorkerékpárnak, amelynek következtében összeütköztek. A baleset során a motoros -az elsődleges orvosi vélemény alapján- 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Nagyatád belterületén, az Árpád utca és a Kossuth utca kereszteződésénél 2017. július 15-én 17 óra 20 perckor szintén egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze. A baleset következtében a motor vezetője és utasa -az elsődleges orvosi vélemény alapján- 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedtek.

 


Kapcsolódó oldalak