Somogy megyei baleseti összesítő
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 4 anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Nagyatád belterületén közlekedett 2017. március 9-én 8 óra 25 perckor egy személygépkocsi, amelynek vezetője az előtte forgalmi okból megálló autónak ütközött. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
Kaposváron, a Dr. Kovács - Sebestyén Gyula utcában 2017. március 9-én dél körül egy ismeretlen járművezető hátramenetben közlekedett, amikor nekiütközött egy mögötte álló személygépkocsinak. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. A sofőr adatainak hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott a helyszínről.
Barcs belterületén, a Darányi utcában közlekedett 2017. március 9-én 13 óra 45 perckor egy férfi, aki - elmondása szerint - vezetés közben a jobb első ülésén lévő iratait ellenőrizte, amellyel párhuzamosan jobbra kormányzott és a jobb oldali vízelvezető árokba hajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
Kadarkút és Mike között közlekedett egy sofőr 2017. március 9-én 17 óra 20 perckor a 6616. számú úton, amikor balra kanyarodás közben összeütközött egy a járművét előző gépkocsival. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
A rendőrség felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy mindig az aktuális út és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek, vezessenek kipihenten és minden esetben használják a biztonsági övet!