Somogy megyei baleseti összesítő
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 2 anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Lad belterületén, a Petőfi utcában közlekedett 2017. március 19-én 9 óra 15 perckor egy sofőr, aki a balra kanyarodása során nekiütközött a járművét már előző gépkocsinak. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
Kaposújlak belterületén, a Petőfi utcában közlekedett 2017. március 19-én 13 óra 10 perckor egy járművezető, aki az előtte forgalmi okból megálló személygépkocsinak ütközött, amelyet az előtte szintén forgalmi okból álló gépkocsinak lökött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.