Somogy megyei baleseti összesítő

2017. 03. 22., sze - 08:36
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 3 személyi sérüléssel, valamint 4 anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Siófok belterületén, a Jegenyesoron közlekedett 2017. március 21-én 8 óra 20 perckor kerékpárral közlekedett egy asszony, amikor balra kanyarodása során összeütközött az őt előző személygépkocsival. A baleset során a kerékpáros az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

 

Siófok belterületén, az, Ady utcában haladt 2017. március 21-én 13 óra 20 perckor járművével egy férfi, amikor balra kanyarodás közben összeütközött a vele szemben közlekedő személygépkocsival. A baleset során egyikük az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

 

Zala település külterületén, a 6511-es számú úton közlekedett egy személygépkocsi 2017. március 21-én 14 óra 20 perckor, amikor nekiütközött az előtte forgalmi okból megálló és balra kanyarodni szándékozó tehergépkocsinak. A balesetben egy személy az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

 

Az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán közlekedett 2017. március 21-én 3 óra 45 perc és 8 óra között ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járműszerelvénnyel. Balatonvilágos térségében, a 88+550-es kilométerszelvényben nekiütközött a belső szalagkorlátnak, majd adatai hátrahagyása. illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Berzence külterületén, a 681-es számú út 9+600-as kilométerszelvényében 2017. március 21-én 4 óra 20 perckor egy személygépjármű egy szarvast ütött el. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Kaposváron, a Baross Gábor utcában 2017. március 21-én 7 óra 10 perckor egy balra kanyarodó személygépkocsi vezetője összeütközött a vele szemben egyenesen haladó segédmotoros kerékpárral. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Kaposváron, egy a Városház utcában lévő parkolóban 2017. március 21-én 14 óra 20 perckor hátramenetet végző gépkocsi nekiütközött a mögötte parkoló járműnek. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelmet kér a közlekedésben résztvevőktől, a szabályokat betartva, türelmesen, felelősségteljesen és előzékenyen közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak