Somogy megyei baleseti összesítő

2017. 04. 04., k - 08:34
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 2 személyi sérüléssel járó, valamint 3 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Kaposvár belterületén, a 48-as Ifjúság úton közlekedett 2017. április 3-án 11 óra 56 perckor egy tehergépkocsi, amelynek vezetője az előtte forgalmi okból lassító autónak ütközött. A baleset során a személygépkocsi vezetője és utasa megsérült, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek.

 

Inke belterületén, a kijelölt kerékpárúton közlekedett 2017. április 3-án 13 óra 20 perckor egy biciklis, aki az utat szegélyező vaskorlátnak ütközött. A baleset következtében a személy megsérült, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek.

 

Böhönye belterületén közlekedett egy járművezető 2017. április 3-án 8 óra 45 perckor, amikor az előtte lassító személygépkocsinak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Taszár külterületén, a 610-es számú útvonal 0+529. kilométerszelvényében közlekedett 2017. április 3-án 12 óra 6 perckor egy sofőr, aki az előtte közlekedő autónak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Kaposvár belterületén, az Árpád utca és a Szalay Fruzsina utca kereszteződésében 2017. április 3-án 13 óra 34 perckor egy tehergépkocsi és egy személyautó összeütközött. Az ütközés következtében az autó nekicsapódott egy a kereszteződésben forgalmi okból várakozó gépkocsinak. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. 


Kapcsolódó oldalak