Somogy megyei baleseti összesítő

2017. 04. 10., h - 08:11
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 2 könnyű sérüléssel járó, valamint 2 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Siófokon, a Szent László utcában 2017. április 9-én 5 óra 50 perc körül egy segédmotoros kerékpárral közlekedő személy elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és egy vízelvezető árokba borult. A jármű vezetője a balesetben könnyű sérülést szenvedett. A vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív eredményt jelzett, ezért őt mintavételre előállították az egyenruhások.

 

Balatonfenyvesen, a Vörösmarty Mihály utcában 2017. április 9-én 20 óra 5 perckor egy kerékpárral közlekedő személy balra kanyarodás közben kanyarodási szándékát nem jelezte és összeütközött az őt kikerülni szándékozó személygépkocsival. A baleset következtében a kerékpár vezetője - az elsődleges orvosi vélemény szerint - 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

   

Nagyszakácsi külterületén 2017. április 9-én 12 óra 15 perc körül egy személygépkocsi vezetője járművével szándékosan az előtte, vele azonos irányba közlekedő gépkocsi hátuljának hajtott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. A cselekmény miatt a járművezető ellen közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

 

Szenyér külterületén, a 68-as számú főút 66+500-as kilométerszelvényben 2017. április 9-én 20 óra 30 perckor egy személygépkocsi vezetője őzet ütött el. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.


Kapcsolódó oldalak