Somogy megyei baleseti összesítő

2017. 04. 11., k - 07:51
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a somogy megyei rendőrök 1 könnyű sérüléssel járó, valamint 7 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Kaposváron, a Füredi úton 2017. április 10-én 11 óra 50 perckor egy személygépkocsi haladása során az előtte forgalmi okból álló személygépkocsinak ütközött, majd megállás és adatainak hátrahagyása nélkül a helyszínről elhajtott. A baleset során a vétlen személygépkocsi utasa nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

 

Kadarkúton, az Árpád utcában 2017. április 10-én 8 óra 15 perc körül egy tehergépkocsi vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó személygépjármű mögött és a forgalmi okból lassító autónak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Nagyberényben, a Petőfi utcában 2017. április 10-én 9 óra 15 perc körül egy mezőgazdasági jármű vezetője nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett és az út szélén várakozó gépkocsinak, majd egy ingatlan kerítésének ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Kaposváron, 2017. április 10-én 10 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője a Vásártéri út és a Kanizsai utca kereszteződéséhez érve figyelmen kívül hagyta az ott kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát és összeütközött egy szabályosan közlekedő segédmotoros kerékpárral. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Kaposváron, a 48-as Ifjúság úton 2017. április 10-én 12 óra 10 perc körül egy gépkocsi vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte lassító jármű mögött és a jobbra kanyarodó személygépkocsinak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Somban, az Ady Endre utcában 2017. április 10-én 12 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó autó mögött és a forgalmi okból lassító személygépkocsinak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Kaposváron, a Jutai úton 2017. április 10-én 15 óra körül egy tehergépkocsi vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó személygépjármű mögött és a  forgalmi okból megálló autónak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Nagybajom külterületén, a 6618-as számú út 1+100-as kilométerszelvényénél 2017. április 10-én 20 óra 15 perc körül egy személygépkocsi őzet ütött el. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 


Kapcsolódó oldalak