Somogy megyei baleseti összesítő

2017. 04. 15., szo - 09:00
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléses és négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Som külterületén, a 65-ös számú főút 68+600-as kilométerszelvényben 2017. április 14-én 0 óra körül egy járművezető egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett. Áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol a partoldalnak ütközött, majd visszatért az útestre és a jobb oldali vízelvezető árokban oldalára fordulva állt meg. A baleset során a jármű vezetője 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

 

Sóstó külterületén, a 7-es számú főút 105+500-as kilométerszelvényében 2017. április 14-én 5 óra 10 perc körül egy személygépkocsi megkezdte a balra kanyarodást, amikor az őt előző, már mellette lévő másik személyautóval összeütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Csömend külterületén, a 6704-es számú út 14+800-as kilométerszelvényben 2017. április 14-én 10 óra 55 perc körül egy személygépkocsi vezetője megkezdte a balra kanyarodást, amikor az őt előző és már mellette lévő másik személygépkocsival összeütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Balatonboglár belterületén 2017. április 14-én 15 óra 15 perc körül egy járművezető haladása során áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Ezt észlelve a vele szemben érkező autó vezetője a baleset elkerülése végett a menetiránya szerinti bal oldalra kormányozta autóját, azonban az első jármű vezetője visszairányította kocsiját a saját forgalmi sávjába, ahol összeütköztek. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Rádpuszta külterületén, a 67-es számú főút 84+750-es kilométerszelvényében 2017. április 14-én 18 óra 35 perc körül egy személygépkocsi vezetője letért a jobb oldali útpadkára, majd egy vízlevezetőnek ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.


Kapcsolódó oldalak