Somogy megyei baleseti összesítő

2017. 04. 16., v - 08:25
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a rendőrök egy halálos, egy súlyos sérüléssel járó, valamint két anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Bolhó belterületén 2017. április 15-én 11 óra körül egy személygépkocsi egy balra ívelésű kanyarban letért az úttestről, az árokba hajtott, ahol egy betonhídnak ütközött. A jármű vezetője a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, utasa 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

 

Balatonvilágos külterületén, a 7116-os számú út 1+200-as kilométerszelvényben 2017. április 15-én 8 óra körül egy személygépkocsi vezetője elvesztette uralmát a gépjármű felett és a vele szemben közlekedő személygépkocsinak ütközött. A balesetet okozó járművezető 8 napon túl gyógyuló súlyos, a vétlen járműben utazó két személy pedig 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Kaposvár belterületén 2017. április 15-én 2 óra 5 perc körül egy személygépkocsi vezetője hátramenet közben felhajtott az útpadkára, ahol egy jelzőtáblának, majd a hulladékgyűjtőknek ütközött, amelyeket egy ott parkoló autónak lökött. A személygépkocsi vezetője adatai hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Az M7-es autópálya Budapest fel vezető oldalán Sávoly térségében a 182+750-es kilométerszelvényben 2017. április 15-én 14 óra 40 perc körül egy személygépkocsi defektet kapott. Az autó vezetője elvesztette uralmát a gépjármű felett és a menetirány szerinti bal oldali szalagkorlátnak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.


Kapcsolódó oldalak