Somogy megyei baleseti összesítő
Az elmúlt 24 órában a rendőrök 8 anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Somogybükkösd külterületén, a 6813. számú út 8+100 kilométerszelvényében 2017. március 2-án 0 óra 45 perckor egy járművezető elé féktávolságon belül az úttestre vad futott, amelyet elütött. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járműben anyagi kár keletkezett.
Lábod belterületén, 2017. március 2-án 1 óra 30 perckor egy gépkocsivezető szarvasbikát ütött el. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járműben anyagi kár keletkezett.
Barcs külterületén, a 6-os számú főútvonal 260. kilométerszelvényében 2017. március 2-án 6 óra 40 perckor fácán futott az úttestre, amit egy arra közlekedő gépkocsi elgázolt. Személyi sérülés nem történt, a járműben anyagi kár keletkezett.
Mesztegnyő külterületén, a 68-as számú főútvonal 69. kilométerszelvényében 2017. március 2-án 13 órakor egy járművezető őzet ütött el. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
Siófok belterületén, 2017. március 2-án délelőtt egy megállni szándékozó járművezető egy parkoló autónak ütközött, egy másik helyszínen pedig egy forgalmi okból lassító járműnek ütköztek. Mindkét balesetben anyagi kár keletkezett.
Taszár külterületén, 2017. március 2-án 22 órakor a 61-es számú főútvonal 109. kilométerszelvényében egy személygépkocsi vezetője az előtte forgalmi okból fékező gépjárműnek ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
Az M7 autópálya főváros felé vezető oldalán, a balatonlellei pihenőhelyen 2017. március 2-án 22 óra 20 perckor egy külföldi sofőr hátramenetet végzett egy járműszerelvénnyel, amikor nekiütközött egy közúti jelzőtáblának. A baleset során személyi sérülés nem történt, a táblában és a pótkocsiban anyagi kár keletkezett.
Ismételten felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy az elmúlt időszakban több vadbaleset történt. A vadveszélyre figyelmeztető táblákat érdemes komolyan venni. A vadbalesetek megelőzésével kapcsolatban a leginkább ajánlható módszer a figyelem, a fokozott óvatosság, a csökkentett haladási sebesség. Kérjük figyelmesen, óvatosan közlekedjenek!