Somogy megyei baleseti összesítő

2017. 03. 05., v - 09:08
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 2 személyi sérüléssel, valamint 4 anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Kaposvár belvárosában, a Csokonai utcában közlekedett 2017. március 4-én 8 óra 55 perckor egy személygépkocsi vezetője, aki hátramenet végzése közben elütött egy gyalogost. Az asszony az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

 

Somogybabod belterületén közlekedett 2017. március 4-én 17 óra 24 perckor egy segéd-motorkerékpárosos, aki elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és elesett. A motoros az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Az intézkedés során a sofőrnél az alkoholteszter pozitív értéket jelzett, amely miatt Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított.

 

Vése belterületén, 2017. március 4-én 0 óra körüli időben egy járművezető nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét, amely miatt egy útkereszteződésben kisodródott és kerítésnek ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett. A gépkocsiban tartózkodó személyek egyike sem ismerte el a vezetést. Az alkoholszonda mind a négy személynél pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök mindannyiukat további mintavételre állították elő. A baleset körülményeinek tisztázása folyamatban van.

 

Kaposvár belterületén, a Füredi csomópontban 2017. március 4-én 6 óra 15 perckor anyagi káros közúti közlekedési baleset történt. Egy Nissan típusú gépkocsi vezetője a külső forgalmi sávban az útkereszteződéséhez érve nekiütközött az előtte közlekedő személygépkocsinak. A baleset során személyi sérülés nem történt, a gépkocsikban anyagi kár keletkezett. Az intézkedés során a Nissan vezetőjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, ezért a férfit további mintavételre állították elő, majd ellene büntetőeljárást indítottak. 

 

Kaposvár belterületén, a Vak Bottyán utcában közlekedett 2017. március 4-én 8 óra 17 perckor egy járművezető, aki nem állt meg a fény- és félsorompóval biztosított vasúti átjáró tilos jelzésénél, amelynek következtében letörte a sorompó rúdját. A nő ellen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közlekedés biztonság elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

 

Kutas belterületén, a Petőfi utcában 2017. március 4-én 16 óra 15 perckor a félsorompóval biztosított vasúti átjáró csapórúdját ismeretlen járművezető letörte, majd megállás és a hatóság értesítése nélkül a helyszínt elhagyta. Az ismeretlen személy ellen a Nagyatádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közlekedés biztonság elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított.


Kapcsolódó oldalak