Somogy megyei összesítő

2020. 01. 22., sze - 08:21
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában személyi sérüléses közúti baleset nem jutott a hatóság tudomására.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 9 személyt fogott el, közülük 8 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök 19 személyt állítottak elő, köztük 12 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 3 esetben foganatosítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.