Súlyos testi sértés Bőszénfán

2016. 04. 02., szo - 08:00
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal zárult a nyomozás.

A Kaposvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy bőszénfai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. február 26-án 19 óra és 20 óra közötti időben Bőszénfán, egy vendéglátóhelyen előzetes szóváltást követően egy 25 éves férfi egy másik vendéget arcon ütött. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A nyomozók B. D.-t gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A Kaposvári Rendőrkapitányság a nyomozást 2016. március 29-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak