Súlyos testi sértés kísérlet miatt felelhet
A salgótarjáni nyomozó befejezték az eljárást a 33 éves helyi lakos ellen.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást B. Norbert 33 éves helyi lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2018. április 6-án 17 óra körül az egyik salgótarjáni italozó előtti területen – minden előzmény nélkül – hátulról megütötte egy férfi tarkóját, majd azt követően több alkalommal, ököllel megütötte a fejét, aki a bántalmazás következtében elszédült és a földre esett. A nyomozás során beszerzett orvosszakértői vélemény alapján a sértett könnyű sérülést szenvedett, de a súlyosabb sérülés elmaradása csupán a véletlennek volt köszönhető.
A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.