Száguldozott, majd balesetet okozott
Vádemelést javasol a rendőrség a kakasdi fiatalember ellen.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság eljárást folytatott ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett, valamint közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kakasdi lakos ellen.
A 20 éves férfi 2017. február 19-én éjfélkor személygépkocsival közlekedett Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám utcában. Haladása során elvesztette uralmát a jármű felett, ami az úttest két széle között sodródva végül egy füves területen állt meg. Az autóban ketten utaztak, sérülést egyikük sem szenvedett.
A jármű vezetője a műszaki szakértő megállapítása alapján 110 kilométer/órás sebességnél is gyorsabban hajtott. A férfit a rendőrök intézkedés alá vonták, melynek során alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív eredményt mutatott. Az ittasság tényét a későbbi szakértői vizsgálat is alátámasztotta.
A rendőrök a férfi jogosítványát elvették, majd gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a felelősségét a balesetért. Az eljárás során szabadlábon védekezhetett.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére a napokban átadták.