Szalagkorlátnak csapódott

2019. 12. 19., cs - 07:32
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járművezető a balesetet követően elfutott a helyszínről.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2019. december 18-án 19 óra 30 perckor, az M1-es autópálya 129 kilométerszelvényében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon. Egy Komárom felől, Győr irányába haladó személygépkocsi sofőrje az autópálya lehajtóhoz érve – eddig tisztázatlan körülmények között – elvesztette uralmát járműve felett, és a szalagkorlátnak csapódott. Az ütközés következtében az autó bal oldalára borult, a sofőr kiszállt és elfutott.

A rendőrök a helyszíntől kissé távolabb - a 85-ös számú főút melletti területen - felfigyeltek egy sérült férfire, aki tagadta, ugyan hogy ő vezette a járművet, azonban személyi iratait a gépkocsi átvizsgálásakor megtalálták a járőrök. A 25 éves abdai lakossal szemben az egyenruhások alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A sérültet a mentők kórházba vitték, ahol vele szemben további mintavételről intézkedtek a rendőrök.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy:

  • Járművet csak az vezethet, aki vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.


Hírfolyam

 

Vasútállomásról lopott

A Dorogi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfi azonosításában.

 

Kéklámpások napja 3

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és társszerveik idén harmadszor rendezték meg a rendvédelmi szervek nyílt napját a Miskolci Rendvédelmi Technikumban.

 

Egy éjszaka, két balhé

Gyanúsítottként hallgattak ki a szekszárdi rendőrök egy Magyarcsanádról érkezett betörőt.

 

DELTA a drogprevencióban 5.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a kábítószerbűnözés, kiemelten a keresleti oldal visszaszorítása céljából egy drog-ellenes plakátsorozatot álmodtak meg.