Szándékosan idézte elő a veszélyes helyzetet
Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a budaörsi rendőrök.
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást N. Gábor 50 éves pilisszentiváni lakos ellen a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
A rendelkezésre álló adatok szerint a villanyszerelőként dolgozó férfi 2013. március 18-át megelőző időszakban pilisszentiváni házán szándékosan végzett olyan elektromos átalakításokat, amely tűzveszélyt idézett elő. Az eljárás során kirendelt szakértő véleménye szerint a tűzeset elmaradása kizárólag a véletlennek tudható be.
A fenti időszakban a házban lakott a férfi volt házastársa is, akinek az életét és testi épségét szándékosan, közvetlen veszélyhelyzetnek tette ki az 50 éves gyanúsított.
A budaörsi nyomozók N. Gábort gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi ellen folytatott eljárást a rendőrség lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.