Szeretnék köszönetet mondani

2014. 07. 22., k - 16:11
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Szeretnék köszönetet mondani…” írja a Várpalotai Rendőrkapitányságnak küldött levelében egy sértett, akinek rövid időn belül eltűnt a boltban felejtett pénztárcája, több százezer forintnyi készpénzével.

Hiába sietett vissza a sértett az üzletbe rövid időn belül, eltűnt a bolt pultján felejtett pénztárcája több százezer forintnyi készpénzével és irataival együtt.

Idős házaspár vásárolt a várpalotai vegyeskereskedésben2014. június 16-án 14:00 óra körüli időben, majd fizetést követően az üzlet pultján elpakolták a termékeket. Egyikőjük figyelmetlen volt és a pénztárcáját a pulton felejtette, melyet távozásuk után az egyik szemfüles vásárló kifigyelt. A sértettnek néhány percen belül észrevette, hogy tárcáját az üzletben felejtette, de mire visszament, azt már nem találta.

A nyomozás során a várpalotai rendőrök az üzlet biztonsági kamerafelvételén látták, amint egy 40 év körüli nő a pénztárcára egy táskát dob, majd távozása után a tárca eltűnik. A kamera felvételei alapján felhívást tett közzé a nyomozóhatóság. a regionális és online sajtó segítségével közzétette, A felhívás megjelenését követően a képen látható nő jelentkezett a Várpalotai Rendőrkapitányságon.

A 43 éves nő ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezték. A keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Veszprémi Járási Ügyészségnek.

A sértett köszönőlevelet küldött a Várpalotai Rendőrkapitányság nyomozójának, amiben megköszönte az azonnali intézkedést a felhívás kiadására. Mint írta a rövid nyomozás eredményeként kára is meg fog térülni.

 


Kapcsolódó oldalak