Szilánkokra törte a buszmegálló üvegét

2014. 05. 28., sze - 07:20
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A polgárőrök tetten érték, a rendőrök előállították és eljárást indítottak a fiatal fiú ellen.

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Nyergesújfalui Rendőrőrs egy 15 éves fiúval szemben, aki 2013. november 23-án Nyergesújfalun betörte egy buszmegálló üvegét. A megrongált várót a helyi polgárőrök fedezték fel. Megkérdezték a környéken várakozókat, látták-e ki törte össze az üvegtáblát. Mindannyian az út túloldalán álló fiúra mutattak, akit a polgárőrök visszatartottak a rendőrök kiérkezéséig. A fiatalkorú az egyenruhásoknak elmondta, hogy fogadásból követette el a bűncselekményt. Barátja állítását cáfolta meg, aki azt állította, nem merné betörni az üveget. A fiú bebizonyította ennek ellenkezőjét, mely miatt az egyenruhások előállították a rendőrségre, ahol nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.  A fiatal fiú ellen a büntetőeljárást a rendőrség befejezte és 2014. május 26-án vádemelési javaslattal megküldte a Tatabányai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak